top of page
  • Szerző képeonkoplasztika

Hormonterápia: Milyen kockázattal jár, ha nem az orvos által javasoltak szerint szedi az aromatázgát

Frissítve: 2020. jún. 12.

Egy nagy nemzetközi kutatás (BIG 1-98) eredményei alapján, amelybe 4 kontinens számos országából, köztük Magyarországról is soroltak be emlőrákos betegeket, kimutatták, hogy a hormonkezelésben részesülő nők mintegy 25% -a el sem kezdi a terápiát, vagy túl korán abbahagyja, sok esetben a mellékhatások miatt.

A posztmenopauzában lévő, korai stádiumú ösztrogén receptor pozitív emlődaganatos nők egyik leghatásosabb terápiája a műtétet követően az ún. aromatázgátlók csoportjába tartozó gyógyszerek: anasztrozol, letrozol és exemesztán. A gyógyszert a daganat kiújulásának megelőzése érdekében kapják az emlőrákos nők, a kezelés javasolt időtartama 5 év. Mire valók az aromatázgátlók?

Az ösztrogént menopauza előtt álló nőknél a petefészkek állítják elő, míg menopauza után már főként egyéb perifériás szövetek (a zsírszövet – emlők zsírszövete is, agy, méhlepény, csontok, bőr, erek, hajhagymák stb.). Az ösztrogén számtalan szervezetbéli funkciója közül emlőrák vonatkozásában kiemelendő, hogy stimulálja az emlőszövetet. Az aromatáz enzim az ösztrogén szintézisének kulcsfontosságú enzime. Az aromatáz enzim gátlásával menopauza után hatásosan gátolható az ösztrogén előállítása a szervezetben, így megszüntethető a folyamatos stimuláció, ami az emlődaganat újbóli kialakulásához vezethet. A daganat eltávolítása után indított gyógyszeres kezelés kifejezett hormonérzékenység esetén mintegy felére csökkentheti a kiújulás kockázatát.

Az aromatázgátlókról hosszú távú, több ezer nőt bevonó klinikai vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy jelentősen csökkenteni képesek a daganat kiújuásának kockázatát, melynek azonban feltétele a gyógyszer folyamatos szedése. A kezelés haszna több tényezőtől függ, mint pl. a daganat hormonérzékenysége (ez az információ leginkább a daganat eltávolítását követően annak szövettani vizsgálatával állapítható meg).

Miért lehet, hogy sokan nem fejezik be a terápiát sikeresen?

Sajnos – mint minden gyógyszernek – az aromatázgátlóknak is számos többé-kevésbé kellemetlen mellékhatása létezik, melyek, amennyiben előfordulnak, akadályozhatják a gyógyszer rendszeres szedését, ezzel pedig a daganat kiújulásának kockázata nő.

A terápia leggyakoribb mellékhatásai az izom és ízületi fájdalom, merevség és a hajhullás. Ritkábban fejfájás, gyomor-bélrendszeri panaszok (hányinger, hányás, hasmenés, étvágytalanság), hőhullámok, szédülés, gyengeség, fáradékonyság, aluszékonyság, érzékelési zavarok, hüvelyszárazság és bőrkiütés jelentkeznek. A hosszú ideig történő alkalmazás során számolni kell továbbá a szív- és érrendszeri megbetegedések emelkedett kockázatával, valamint a csontritkulással. Igen ritka, de jellemző mellékhatás az alagút szindróma.


Mik a következményei a gyógyszer javasolt alkalmazásától való eltérésnek?

A fent említett tanulmány 6144 nő adatai alapján megállapította, hogy azoknál a menopauza utáni állapotban lévő nőknél, akik idő előtt abbahagyták a hormonkezelést vagy rendszertelenül vették be a gyógyszert, sokkal valószínűbb, hogy daganatuk kiújul, azokhoz képest, akik az előírt módon alkalmazták a készítményt.

A gyógyszeres terápiák eredményessége több tényezőtől függ. Egyrészt orvosi faktorok (megfelelő betegségben, megfelelő gyógyszert, megfelelő dózisban, stb.) befolyásolják, másrészt pedig a beteg-együttműködés, ami azt mutatja meg, hogy a beteg mennyire tartja be az előírás szerinti gyógyszerszedést. A beteg-együttműködés intenzíven kutatott terület, és számos kapcsolódó fogalma közül a tanulmány két fontos területet vizsgált:

Perzisztencia ("kitartás"): az az időtartam, ameddig a beteg egy adott terápiát ténylegesen folytat. A tanulmányban részt vevő nőknek 60 hónapig tartó hormonterápiát írtak elő. Minden résztvevő, aki legalább 54 hónapig szedte gyógyszerét, teljesítette a kezelést (perzisztensnek minősült). Compliance ("megfelelés"): annak mértéke, hogy a beteg mennyire követi az orvos által előírtakat a gyógyszerszedés során. A tanulmány során a betegek félévente kapták meg 6 hónapra elegendő gyógyszerüket. Azok a nők feleltek meg a terápiás előírásoknak ("compliensek" voltak), akik a féléves periódusokban a tabletták legalább 80%-át bevették, és nem tartottak 7 napnál hosszabb szünetet a gyógyzerszedés során. A kutatók a betegségmentes túlélést vizsgálták az "együttműködés" tükrében. A betegek mintegy 19% -a, egyötöde nem fejezte be a felírt hormonkezelést, ők nem voltak perzisztensek. A terápiával idő előtt felhagyó nőknél 35 – 56% -kal nagyobb volt az esélye a daganat kiújulásának. Döntésüket legtöbben (83%) a mellékhatásokkal indokolták. A vizsgálatban résztvevő nők mindössze 5,1% -a volt "nem compliens" a felírt hormonkezeléssel. Náluk 61%-kal nőtt a kiújulás kockázata a terápiát követő betegekkel szemben. Fontos azonban megjegyezni, hogy klinikai vizsgálatok során a betegek a fokozottan intenzív megfigyelés miatt általában sokkal nagyobb mértékű "terápiahűséget" mutatnak! Kiket veszélyeztet a "terápiahűtlenség"?

A BIG 1 – 98 tanulmány alapján a nők, akik/nél:

  • idősebbek voltak

  • dohányoztak vagy korábban dohányzók voltak

  • nyirokcsomó-negatív betegség diagnosztizálták (nem igazoltak rákos sejteket a nyirokcsomókban)

  • kórtörténetében vérrögképződés szerepel

  • hormonterápiát váltottak

nagyobb valószínűséggel hagyják abba a kezelést idő előtt. Lehet-e enyhíteni a mellékhatásokat?

Nehezen tolerálható, elviselhetetlen mellékhatás fellépésekor esetenként gyógyszerváltás (onkológusával egyetértésben másik gyógyszerre való áttérés) segíthet. Egyes tünetek életmódbeli változtatással enyhíthetők, akár meg is előzhetők. Menopauzális tünetek: a hőhullámok

A "klimax" ideje alatt alkalmazott ösztrogéntartalmú készítmények ebben a helyzetben nem alkalmazhatóak, mivel a terápiás cél éppen az ösztrogén szint alacsonyan tartása.

Hőhullámok az érintettek kb 30%-ában jelentkeznek. Fokozott panaszok esetében egyes antidepresszánsok és epilepszia gyógyszerek segíthetnek enyhíteni ezt a tünetet. Az említett gyógyszerek vénykötelesek és alkalmazásuk kezelőorvosával való alapos megbeszélést, az előnyök és hátrányok mérlegelését igénylik!

Számos esetben a hőhullámokat bizonyos stimulusok, pl. stressz, alkohol, fűszeres étel, koffein váltják ki. Amennyiben ez azonosítható, a kiváltó tényező kerülése javasolt. Továbbá, a réteges öltözködés is segíthet némileg, amikor jön a hőhullám. Ízületi fájdalom


A tünetek főként a kéz, a csukló és a térd ízületeit érintik, általában jobb és bal oldalon egyaránt. Az ízületi panaszok enyhítésében a rendszeres mozgásnak rendkívül nagy szerepe van, legyen az jóga, séta, futás, vagy csupán a lift használata helyett lépcsőzés, ahol ez kivitelezhető. Csontritkulás

Aromatázgátló kezelés során orvosa többször is ellenőrizni fogja csontsűrűségét. A csontritkulás folyamata lelassítható, megelőzhető lehet, a rendszeres testmozgás során alkalmazott könnyű súlyokkal történő edzéssel és erőgyakorlatokkal. Kálcium és D-vitamin tartalmú étrendkiegészítők alkalmazását szokták még javasolni. Hüvelyszárazság

A hüvelyszárazság egy olyan tünet, melyről sokan nem mernek beszélni sem, holott fontossága nem kérdőjelezhető meg. A hüvely nedvesen tartására rendelkezésre állnak készítmények, melyek rendszeres, naponta történő alkalmazása segíthet, és a húgyúti fertőzések kialakulásának kockázatát is csökkentheti.


Milyen tanulság vonható le?

Menopauza után diagnosztizált hormonreceptor pozitív korai emlőrák esetében a műtétet és egyéb terápiákat követően, amennyiben aromatázgátlót ír fel az orvos, nagyon fontos a kezelés előírás szerinti betartása. A hormonreceptor pozitív daganatok nagy eséllyel kiújulhatnak a gyógyszer hiányában.

Minden beteg másként reagál a gyógyszeres kezelésre. A mellékhatások sokak számára nehezen elviselhetőek. Tanácsos orvosával beszélnie, amint észleli az olyan kellemetlenségeket, mint a hőhullámok, ízületi fájdalom, vérrög kialakulása, alvásproblémák, fáradékonyság, koncentrációs zavarok. Ne várja meg, amíg a tünetek elviselhetetlenné válnak, ami miatt úgy döntene, inkább nem szedi tovább gyógyszerét. A mellékhatások enyhítése sokszor lehetséges, sőt, másik hormonkészítményre történő váltás is.

Végül, mindig érdemes szem előtt tartani, hogy a terápia végeztével a mellékhatások is elmúlnak. szakmai lektor: Dr. Mátrai Zoltán PhD főorvos

Képek forrásai: www.aliexpress.com http://blog.carebuddy.co/ https://www.verywell.com

4 002 megtekintés1 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

1 Comment


Unknown member
May 27, 2023

Phillies acquire! (or anything at all such as that)

The San Francisco Giants demanded a get within just the sequence finale towards the Kansas Town Royals. It was a statistical prerequisite, however a religious a single upon this working day of resurrection and feast following a demoralizing decline upon Saturday. Demoralizing, annoying, angry appropriate terms for a "conquer snatched versus the jaws of victory" in just the minute. Indeed, I concur that each and every sport is value the exact versus late March towards early Oct, yet losses within just April together with yesterday's can be teachable times for gamers and coaches. If the employees contains any chutzpah, yesterday was yesterday, it shouldn't derail a period, and may perhaps even,…


Like
bottom of page